A márna pergetése különleges műfaj. Egy rendkívül erős folyóvízi halat kell becsapnunk meglepően finom felszereléssel, apró gumicsalikkal, miközben a sodrás, a kövek és a folyó változó mélysége folyamatosan dolgozik ellenünk. Nem egyszerű peca. De pontosan ettől jó.
Márnát pergetve? Igen!
A márnáról sok horgásznak nem feltétlenül a pergetés jut először eszébe, pedig megfelelő körülmények között apró plasztikcsalikkal is eredményesen fogható.
A Garamon elsősorban kisebb, nagyjából 5–7 centiméteres kreatúrákat, nimfákat és gumirákokat használunk. Különösen jól működhetnek a természetes, barnás árnyalatok, és tapasztalataink szerint a piros flittereket tartalmazó változatokat is kifejezetten szeretik a márnák. A csali azonban csak az egyenlet egyik fele. Legalább ennyire fontos, hogy miként juttatjuk el a halhoz.
Nem jigelünk – görgetünk
A technika lényege, hogy a csalit kissé a sodrással szemben dobjuk be, majd hagyjuk lesüllyedni egészen a mederig. Innentől folyamatos kontaktust tartunk vele, de nem a klasszikus jigelésből ismert „stop and go” módszerrel vezetjük. Sokkal inkább hagyjuk, hogy a sodrás végezze el helyettünk a munka nagy részét: a plasztikot gyakorlatilag végiggörgetjük a folyó fenekén.
A bottal csak kisebb pöccintéseket végzünk, elsősorban azért, hogy a csalit átsegítsük a köveken. Ez persze egyszerűbben hangzik, mint amilyen valójában. A köves mederben a csali könnyen beszorulhat. Ilyenkor néha egy apró visszapöccintés is elegendő a kiszabadításához. Az akadások számának csökkentésében sokat segíthet az offset horog használata is.
Mekkora fej kell a gumicsalihoz?
A megfelelő súly kiválasztása az egyik legfontosabb részlet. A Garam általunk meghorgászott részein körülbelül fél métertől két méterig terjedő mélységekben is találkozhatunk márnával. A szükséges fejméret természetesen nemcsak a mélységtől, hanem a sodrás erejétől is függ.
Általában 3–5 gramm közötti fejek kerülnek elő, amelyek közül a 4 gramm jó kiindulópont lehet. Van azonban egy ennél fontosabb szabály: a lehető legkönnyebb olyan fejet használjuk, amellyel még el tudjuk érni és kontrollálni tudjuk a mederfeneket.
Ha túl nehéz a fej, folyamatosan beletapadhat a kövek közé. Ha túl könnyű, nem tudjuk megfelelően lent tartani a csalit. Meg kell találni azt a határt, ahol a plasztik még eléri az aljzatot, de a sodrás képes természetesen továbbgörgetni. Ráadásul minél könnyebb csalival tudunk eredményesen horgászni, annál természetesebb lehet annak mozgása is.
A márnapergetés nagy ellentmondása
A márna erős hal. Nagyon erős. Ehhez képest az eredményes pergetéséhez gyakran egészen finom felszerelésre van szükség. Az apró gumirákokat és kreatúrákat természetesen kell felkínálni a sodrásban, ami vastag zsinórral és durva felszereléssel sokkal nehezebb.
Ezen a napon 0,5 PE körüli fonott főzsinór és 0,18 mm-es fluorocarbon előke is került a felszerelésre. A még finomabb, 0,16 mm-es előke szintén működhet, és akár több kapást is eredményezhet – cserébe egy komolyabb márna esetében jelentősen nő a szakítás veszélye. És itt kezdődik az igazi játék. Olyan finomnak kell lennünk, hogy kapásunk legyen, ugyanakkor olyan erős felszerelésre van szükségünk, amellyel esélyünk marad a folyó egyik legerősebb halával szemben.
Amikor megszólal a fék
A márnakapás sem mindig egyforma. Előfordul, hogy görgetjük a csalit, majd amikor emelnénk rajta, egyszerűen „visszarúg”. Szinte nem is érzékelünk klasszikus kapást. A hal felszippantotta a csalit, és csak az emelés pillanatában derül ki, hogy valami van a zsinór másik végén.
Máskor nincs ilyen finomkodás. Ha több márna áll egy területen és aktívan táplálkoznak, egészen határozott, koppanós kapások érkezhetnek.
A fárasztás pedig külön történet. A márna kezdetben gyakran megindul, majd képes a sodrással szemben felúszni és egyszerűen beleállni a folyásba. Egy nagyobb példány ilyenkor nem feltétlenül produkál látványos kirohanásokat – egyszerűen csak alig lehet megmozdítani.
Gázolva mindez még intenzívebb. Amikor a hal már néhány centiméterre küzd a lábunktól, különösen fontos a bot helyes tartása. Érdemes csuklóból dolgozni vele, hogy egy váratlan kirohanásnál azonnal tudjunk engedni, és közben arra is figyelni kell, hogy a bot ne kerüljön veszélyes, negatív szögbe.
Apróságok, amelyek halat menthetnek
A köves folyómeder nem bánik kesztyűs kézzel a felszereléssel. Két-három dobásonként érdemes ellenőrizni a kötést, valamint az előke első 10–20 centiméterét. Különösen fontos ez egy komolyabb beakadás után.
Lehet, hogy sikerült kiszabadítani a csalit, és első pillantásra minden rendben lévőnek tűnik, közben viszont a fluorocarbon megsérült egy kövön. Ha így dobunk vissza, könnyen előfordulhat, hogy a következő halnál fizetjük meg az árát. Ugyanez igaz a horogra. A köveken görgetett csali horgának hegye rendszeresen sérülhet vagy tompulhat, ezért egy kis horogfenőnek mindenképpen érdemes helyet szorítani a felszerelésben.
Gázlós folyóvízi pergetésnél kevés felszerelésre van szükség, de van még néhány dolog, amit nem érdemes otthon hagyni. Ezek egyike a polarizált napszemüveg. Magasabbról figyelve a vizet sokszor közvetlenül is észrevehetjük a halakat. A domolykók különösen jól megfigyelhetők, és egy ilyen terepszemle sokat segíthet annak eldöntésében, hogy melyik folyószakaszt érdemes meghorgászni.
A szemüvegnek azonban biztonsági szerepe is van. Ha egy fára vagy más akadóra dobott gumicsali kipattan, sokkal jobb, ha a horog a szemüveget találja el, mint a szemünket. Gázolásnál pedig a megfelelő lábbeli sem mellékes. A sodrásban praktikus egy olyan pántos megoldás, amely stabilan a lábon marad, és egy rossz lépésnél sem indul külön útra a folyón lefelé.
A helykereséshez néha csak körül kell nézni
A folyó olvasása külön tudomány, de néha egészen hétköznapi jelek árulják el, hol lehet érdemes próbálkozni. Ezen a napon lefelé gázolva feltűnt a parton egy kötélhinta, amiről vélhetően a vízbe szoktak ugrálni. Ha pedig valahol rendszeresen vízbe ugranak, jó eséllyel mélyebb rész található előtte.
Jött az ötlet: ott talán márna is állhat. Egy dobás, és valóban halat adott a hely.
Csakhogy addigra reggel óta körülbelül száz hasonló elmélet született. És nagyjából ez foglalja össze legjobban ennek a horgászatnak a lényegét.
Lehet elemezni a sodrást, figyelni a mélységet, variálni a gumicsalit, annak színét, a fej súlyát és az előke vastagságát. Lehet újabb és újabb ígéretes helyeket keresni. Mindezek fontosak, de van olyan nap, amikor száz jó ötletből csak egy működik.
A Garam ezen a nyári napon alacsony vízállással és erős széllel fogadott minket. Nem adta könnyen a halakat. Amikor azonban végül sikerült megtalálni őket, ismét megmutatta, miért annyira különleges a folyóvízi márnapergetés. Apró gumicsali, vékony zsinór, sodró víz – a végén pedig egy olyan hal, amely minden centiméterért megdolgoztat.
Talán éppen ezért szeretjük ennyire. Mert a megoldás kulcsa néha nem a túlgondolás. Egyszerűen nem szabad feladni.
A horgászatról szóló videót megtekintheted itt: